Ukrajna pénzhez jut az EU-tól
Az Európai Parlament plenáris ülése szerdán megszavazta, hogy az Európai Unió 1,8 milliárd eurós kölcsönt biztosítson Ukrajnának az ukrán fizetési mérlegben rövid távon jelentkező hiány áthidalására.
Az Európai Parlament plenáris ülése szerdán megszavazta, hogy az Európai Unió 1,8 milliárd eurós kölcsönt biztosítson Ukrajnának az ukrán fizetési mérlegben rövid távon jelentkező hiány áthidalására.
Az amerikai képviselőház határozatban szólította fel hétfőn Barack Obama elnököt, hogy szállítson fegyvereket Ukrajnának.
A héten fokozottan felerősödött a geopolitikai feszültség az atlanti szövetségesek és Oroszország között: Putyin elnök úgy döntött, a Krím-félsziget annektálásának egyéves évfordulójának hetén hatnapos hadgyakorlatot rendel el, mintegy 40 ezer katonával és gyakorlatilag mindenféle haditechnikai eszközzel és járművel. Mi több, ma már nehézbombázókat vezényeltek a Krímre a "gyakorlat" során. Moszkva szerint erre csak a NATO fenyegetései miatt van szükség. Mindenesetre az Egyesült Államok szintén katonai erőfitogtatásba kezd Európában.
Egyre inkább veszett fejsze a görög-ügy? Wolfgang Schaeuble német pénzügyminiszter tegnapi szavaiból igencsak ez tűnik ki: szerinte a görögök minden bizalmat leromboltak, és már ő sem tudja, mit lehetne kezdeni velük. Nem okozott sok örömöt a felülvizsgált tavalyi költségvetési egyenleg sem: ebből kiderült, hogy a görögök gyakorlatilag már most megsértették a mentőcsomag feltételeit. A reménysugarat a héten a csütörtök-pénteki brüsszeli EU-csúcs hozhatja, ahol a görög miniszterelnök külön találkozóra hívta össze a legbefolyásosabb uniós vezetőket. Ezután jövő héten Berlinben, áprilisban pedig nem máshol, mint Moszkvában várják a görög kormányfőt.
Meghaladja a 90 százalékot a belátható időn belüli ukrán államcsőd esélye az ukrán államkötvényekre köthető biztosítási ügyletek (CDS) Londonban hétfőn kialakult díjai alapján.
Oroszország nem kéri Ukrajnától, hogy idő előtt fizesse vissza a két éve decemberben két évre kibocsátott és Moszkva által lejegyzett 3 milliárd dolláros kötvény ellenértékét, abból azonban nem enged, hogy a megállapodásnak megfelelően Kijevnek decemberben fizetnie kell - közölte az orosz pénzügyminiszter.
Miután a Nemzetközi Valutaalap tegnap jóváhagyta az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi mentőcsomagot, ma Natalija Jareszko ukrán pénzügyminiszter bejelentette: holnap megkezdik az államadósság átütemezésével kapcsolatos tárgyalásokat a hitelezőkkel. Eközben a Nemzetközi Valutaalap tegnap kiadott jelentése úgy számol, idén év végére az ukrán államadósság a GDP 94 százalékára rúghat.
Az Egyesült Államok szerdán további nyolc ukrán szeparatistát, egy szeparatista harcosokat toborzó ifjúsági szervezetet és az Orosz Nemzeti Kereskedelmi Bankot vette fel szankciós listájára, amit a minszki tűzszüneti megállapodás megsértésével indokolnak - írja a Reuters.
Ukrajna arra számít, hogy amikor szerdán este az IMF igazgatótanácsa dönt a Kijevnek nyújtandó segélycsomagról, arról is határoz, hogy 5 milliárd dollárt rögtön átutal - jelentette ki Natalija Jareszko ukrán pénzügyminiszter.
Ukrajna elkerülheti az adósságleírást a hiteleinek átütemezéséről szóló tárgyalásokon - erről Paul Rawkins, a Fitch Ratings egy igazgatója beszélt. Úgy véli, jelenleg csak a lejáratok meghosszabbításáról van szó, tényleges adósság-elengedésről nem, és ennél a pontnál erre nem is számítanak erre. Az átstrukturálással párhuzamosan ugyanakkor valószínűleg tovább vágnak az ukrán hitelminősítésen: ideiglenesen csődös besorolást is kaphatnak.
A kelet-ukrajnai tűzszünet tart, az összetűzések száma összességében visszaesett - erről számolt be az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet vezetője a Reutersnek.
Jelentősen csökkent az idei első két hónapban az ukrán acéltermelés, amely az ország exportbevételének komoly hányadát adja.
Az osztrák Raiffeisenbank bejelentette, hogy bankfiókokat zár be Oroszország keleti részében. A lépésre azért van szükség a bank szerint, mivel az érintett fiókok kevés bevételt hoztak és a jövőben sem várható ezen a téren javulás - számol be a Reuters.
Az ukrán jegybank szerdán bejelentette: a kereskedelmi bankoknak február 28-ig szüneteltetniük kell devizakereskedési tevékenységüket, amely lépés egy a hrivnya árfolyamának stabilizálását megcélzó intézkedéscsomag része. A pénzügyminiszter pedig arról tájékoztatott: március 11-én hagyhatja jóvá az IMF az ukrán mentőcsomagot.
Az orosz államfő népirtáshoz hasonlította azt, hogy Kijev beszüntette a szakadár délkelet-ukrajnai régiók gázellátását - jelentette az Interfax orosz hírügynökség szerdán. Belengette az Ukrajnának szánt gázszállítások leállítását. Közben pedig a kínai irányba történő gázszállítás kapcsán is érkeztek új hírek.
Soha nem lesz háborús konfliktus Oroszország és Ukrajna között - jelentette ki hétfőn az orosz állami televíziónak adott interjújában Vlagyimir Putyin.
Az oroszbarát szeparatisták aknavetőkkel támadják a kijevi kormányerők pozícióit a délkelet-ukrajnai Mariupol közelében - állította a helyi hadsereg szóvivője telefonon a Reutersnek. A forrás szerint a Mariupoltól 30 kilométerre, a tengerparton fekvő Sirokine falvat támadják a szakadárok. Mindeközben a "normandiai négyek" telefonon egyeztettek, hogy tovább kell szorgalmazniuk a tűzszünet megteremtését és biztosítását.
Ukrajnában 280 százalékkal emelkedik a lakossági gázár és 60 százalékkal a távhő ára.
A minszki megállapodás szerint a hét végén fegyvernyugvás lépett életbe, a stratégiai fontosságú Debalcevénél azonban hétfőn is még mindig folytak a harcok. Az EBESZ küldöttsége, amelynek a tűzszünet betartásának ellenőrzése lenne a feladata, emiatt nem is tudott eljutni Debalcevébe. Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia és Petro Porosenko ukrán elnök és Washington is aggodalmát fejezte ki a törékeny tűzszünet miatt. A mai nap kulcsfontosságú a minszki egyezség szempontjából, hiszen annak értelmében ma meg kellene kezdődnie a nehézfegyverek kivonásának. Kijev és a lázadók azonban hétfőn a bizonytalan helyzetre való tekintettel egyaránt elutasították ezt.
A vasárnap éjfél óta érvényben lévő tűzszünet ellenére tegnap és ma reggel is folyamatos volt az ágyúzás és a gépfegyverropogás a szakadárok által hetek óta ostromlott Debalceve közelében, ugyanakkor az EBESZ és a "normandiai négyek" szerint is a megállapodást az ország nagy részén betartják. A szakadárok közben arról is beszéltek, hogy megakadályoznák, hogy Kijev a NATO felé, vagy bármilyen oroszellenes szövetség felé forduljon - ha ez mégis megtörténne, semmisnek tekintenék a minszki megállapodást.
A jegybank mai döntésével 2024. július 24-től 25 bázisponttal mérsékdlőik az alapkamat, az irányadó kamatszint...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.